Csak a jelen létezik

Egyik legnehezebb dolog jelennek lenni. A rohanó világba egyik nap bele olvad a másikba, végtelenek a feladatok, sok a kihívás. A minden napi események már szinte automatikusan zajlanak. Robotként meg csináljuk, amit muszáj és a végén meg arra sem emlékszünk, hogy meg csináltuk.
Jó példa, a tipikus szituáció: U, vajon bezártam az ajtót? Lekapcsoltam a villanyt? Azért nem emlékszünk, mert amikor bezártuk nem arra gondoltunk, hogy épp most bezárom az ajtót, hanem órákkal előre jártunk már a jövőben, vagy éppen a múlton morfondíroztunk. Tulajdonképpen nagy többsége az embereknek így üresen élni az életet- nem is él meg egyáltalán semmit csap éppen elvégezi, hogy lehúzhassa a listáról.
Én sem mondhatnák mást magamról. Gyakran kapom magam azon, hogy egyáltalán nem arra gondolok, amit csinálok, hanem mindenhol szálnak a gondolataim. Nem összpontosítok arra, amire kellene, mert egyszerűen nagyon nehéznek tűnik. Egy olyan világban ahol ezernyi impulzus ér minket nap, mint nap, az olyan apró örömök, mint hogy a lábam belesüpped, a fűbe már annyira elveszik a káoszban.
Pedig pont ezek a pillanatok, amiből áll az élet. Egyszer azt olvastam, hogy az az ember boldog, aki krumpli pucolás közben, krumpli pucolásra gondol. Ennek az igazságán annak idején nagyon elmosolyodtam és az óta is bennem maradt.
Tegnap beszélgettem egy barátnőmmel hasonló dolgokról, az életről, stb. Emlékeztettet engem a Buddhisták tanításaira- jelen lenni az adott pillanatban, maga a megvilágosodás. Hevesen bólogattam, hogy persze tudom, tudom. És lehet, hogy tudom is, meg lehet, sokan tudják, de maga a tudattól nem fogunk megvilágosodni. Ezt meg is kell valósítani, nem elméletben, hanem gyakorlatban.
Ha jelen vagyunk, az azt jelenti, hogy teljes mértékben átéljük azt a pillanatot, azt a cselekedetett, amivel el vagyunk foglalva, közbe nem másra gondolva, nem elvágyódva. Ez a boldogság- a szabadság a múlt terheitől, a jövő bizonytalanságától. Minden tökéletes ebben a pillanatban.
Pár javaslat az összpontosításra:
Talán nehéz elképzelni, hogy lehet folyamatosan csak arra koncentrálni, amit éppen csinálunk. Ezért is érdemes valami olyasmivel kezdeni a gyakorlást, amit nagyon szeretünk csinálni. Például ha festek, akkor valóbban csak az létezik, számomra mert maga ez a cselekvés örömmel tölt el. Olyankor én vagyok az ecset, a festék, a vászon. Nem kell, hogy a végeredmény tökéletes legyen, vagy mestermű- itt az érzések számítanak csak!
Lehet még meditálni vagy vezetett meditációt végezni, mantrázni, imádkozni, énekelni, jógázni, légzésünkre koncentrálni- tulajdonképpen bármit, amit szeretünk. Kitartással, és gyakorlással, már a mosogatás is öröm lesz. Bevallom, ezen még nekem is kell dolgoznom.